Azóta, hogy többféle mobilizációs technikát is elsajátítottam, hatványozottan érzem, hogy sokkal teljesebben és alaposabban tudom segíteni vendégeim a mozgásszervi problémák gyógyulásában. Az egyik általam leggyakrabban alkalmazott mobilizációs technika a köpölyözés. (Hasonló mobilizációs technika a flossing, amiről ebben a cikkemben olvashatsz.)
Ez a vákuumterápia elsősorban a kötőszövetre fejti ki hatását, ahonnan a legtöbb mozgásszervi probléma ered. Nem véletlen, hogy ősidők óta alkalmazzák, de pozitív hatásainak okát csak modern korunkban tudták kutatási eredményekkel is alátámasztani.
Mire jó a köpölyözés?
A köpölyözéssel a szövetek anyagcsere folyamatait javítjuk, vagyis serkenti a vér- és nyirokkeringést. A technika megnöveli a kötőszövet víztartalmát, és ezáltal pontosabb térérzékelést és nagyobb mozgásterjedelmet tesz lehetővé. Csökkenti a gyulladásos folyamatokat, és bármennyire is hihetetlen, de javítja a sejtek immunitását is, ezáltal pedig globálisan erősíti a teljes szervezet immunrendszerét.
A szépségiparban előszeretettel és nagy sikerrel alkalmazzák narancsbőr elleni kezelésére és a bőr tonizálásra. Mivel ez a fránya narancsbőr engem is érint, így most röviden bemutatom, hogy pontosan mi is ez, és hogyan tudsz tenni ellene a mindennapjaidban.
Mi az a cellulit és hogyan alakul ki?
? A cellulit nem más, mint amikor a bőr alatti zsírréteg kitüremkedik a kötőszövetbe. A narancsbőrös területeken lassul a vér -és nyirokkeringés, csökken a bőr hőmérséklete, és romlik a kötőszövet hidratációja és minősége, mely gátolja a salakanyagok elszállítását. Így alakulnak ki azok a kis gödröcskékkel teli területek, amit más néven cellulitnak nevezünk.
A narancsbőr kialakulásában az alábbiak játszanak szerepet:
- táplálkozás (mert a feleslegesen bevitt adalékanyag, tartósítószer, cukor lerakódik),
- megfelelő hidratáltság (a vízivás önmagában nem elég),
- stressz,
- mozgásszegény vagy inaktív életmód,
- gyógyszerek,
- dohányzás,
- nem, kor és a genetika.
Így hat a köpölyözés a narancsbőrre
Nézzük meg, hogyan hat a köpölyözés a cellulitra! Elsősorban újraindítja, és szinte a négyszeresére turbózza az adott területen lelassult vér- és nyirokkeringést, így a lerakódott salakanyagok el tudnak kezdeni kiürülni. Javítja a kötőszövetek víztartalmát és állapotát, hiszen a vákuumterápia hatására nő a hidratáltság és a kollagén termelődés is. Az első pár kezelés bizony fájdalmas lehet, de idővel csökken a fájdalom mértéke.
További javaslatok a narancsbőr ellen
A cellulit elleni harcod az alábbi fegyverekkel tudod hatékonyabbá tenni:
- Mellőzd az adalékanyagban és tartósítószerben gazdag élelmiszerek fogyasztását!
- Mellőzd a finomított cukrokat!
- Fogyassz sok zöldséget!
- Igyál megfelelő mennyiségű vizet!
- Heti egyszer szaunázz!
- Mozogj a hétköznapokon is! Válaszd a lépcsőt lift helyett, sétálj vagy kerékpározz buszozás helyett!
- Kerüld vagy csökkents a kávét, a dohányzást és a szénsavas üdítők mennyiségét
- Próbáld meg ellensúlyozni a stresszhatásokat például túrázással, meditációval, stb.!
- Próbáld ki a masszázst és köpölyözést! Én ráadásul vérkeringést serkentő krémet használok, ami még inkább elősegíti az anyagcserét!
- Iktass be legalább heti három testedzést!
Láthatod, hogy a köpöly önmagában nem csodaszer, de más terápiákkal együtt alkalmazva nagyon sokat tud segíteni, ezért én sem csak és kizárólag köpöllyel dolgozom egy foglalkozás alkalmával.
? Amennyiben olyan személyi edzőt keresel, aki köpölyözéssel is foglalkozik, vagy simán csak szeretnél javítani a narancsbőröd állapotán, keress bizalommal!